„Mi fáj, gyere mesélj…”

A fájdalom a szervezet tudósítása arról, hogy valahol valami nem működik megfelelően, illetve hogy a szervezet integritásában valamilyen változás, zavar állt be.

Az integritás nem csak a testi, hanem a lelki működéseket is magában foglalja. Ezért a fizikai fájdalom mellett a szakemberek ma már mentális és pszichogén fájdalmat is meghatároznak.

A mentális fájdalom fiziológiás értelemben nem fájdalom, ezért gyógyszerekkel nem csillapítható. Tulajdonképpen egy olyan állapotról van szó, amelyet valamiféle általános, nem konkretizálható szenvedés jellemez. „Fáj a szívem” – szoktuk mondani. Tipikus példája a gyász, a gyászmunkával kapcsolatos kínok.

Pszichogén fájdalomról akkor beszélünk, amikor egy lelki probléma valódi fájdalomérzet formájában jelenik meg. Például a fejfájás hátterében gyakran állnak pszichés gondok, de a lelki működések zavarai tulajdonképpen bármely testrész fájdalmát előidézhetik.

Miért képes a sérülés után tovább futni a focista?

A fiziológiai fájdalom a sérülés helyéről, a perifériáról indul el. A károsító ingereket egy erre „szakosodott” károsító ingerülettovábbító rendszer, a nocicepciós rendszer veszi fel, amelynek végkészülékei, jelfelfogó készülékei (receptorai), a nociceptorok. Ezek a receptorok ingerületbe kerülnek, és az információt a gerincvelőbe juttatják.

Ott teszteli őket az ún. fájdalomkapu rendszer, és csak azoknak az ingereknek van esélyük a fájdalomérzet kiváltására, amelyekről ez a kapu úgy értékeli, hogy károsak. Ezen ingerek számára a kapu kinyílik, és az inger elindulhat az agy felé. Fájdalom érzet azonban csak akkor alakul ki, ha az adott inger tudatosul. A potenciális tudattartalmak mindig versenyben állnak egymással, de a fájdalom nagyon erős versenyző. Amennyiben fájdalominger érkezik – főleg, ha erős – az esetek nagy részében törli és felülírja a tudattartalmakat. Néha azonban ez nem történik meg. Például előfordul, hogy egy versenyen megsérült sportoló tudatába nem kerül bele azonnal a fájdalom, így egy ideig még képes versenyezni.

Kinek mennyire fáj…

A fájdalomnak két jellegzetes paramétere van, a küszöb és a tolerancia. A küszöb az a legkisebb érték, amely már fájdalom ingerként szolgál. Ez többé-kevésbé jellemző az emberi fajra. Gyógyszerrel alig-alig befolyásolható. A tolerancia, vagy tűrőképesség a legerősebb elviselhető ingert jelenti, de ezzel a fogalommal írható le az is, hogy mikor mennyire érzünk valamit fájdalmasnak.

Ez viszont nagyon változó és többféle módon befolyásolható. Befolyásolható élettanilag, pszichésen és gyógyszeresen is, tehát a fájdalomcsillapítás a tolerancia, és nem a küszöb módosítására irányul. A toleranciát tanult komponensek, ezért elvárások is nagymértékben befolyásolják. A fájdalommal járó szenvedés, érzelmi élmény jelentősen függ attól, hogy az adott szituációban mekkora fájdalomra számítunk. Például, amikor egy kisgyerek elesik a biciklivel, a szülő reagál, és ez a reakció akár egy életre is befolyásolja a fájdalomhoz való viszonyt. Ha a mama kétségbeesetten sopánkodik, a gyerek megtanulja, hogy ez nagyon fáj. Ha azonban valamilyen trükkel könnyedébben próbálja meg a gyereket átsegíteni helyzeten, a gyerek azt a következtetést vonja le, hogy semmi rémes nem történt. A következtetés kihat a későbbi hasonló élményekre.

Ezen kívül maga a szituáció is befolyásolja a fájdalom erősségének a megélést. Sok kisgyerek ordít, amikor oltást kap, de felnőttként már nem teszi ezt. Tehát a tolerancia kondicionálható.